Dr. Fekete Márta

Dr. Fekete Márta

radiológus szakorvos

Radiológusként dolgozom a diploma megszerzése óta. Több, mint 15 éve főként ULTRAHANG DIAGNOSZTIKÁVAL foglalkozom. 22 éve az Eöry Ajándok szervezésében Budapesten tartott 1 éves AKUPUNKTÚRA előadásokra jártam, amelyet dr Dravetzky Éva tartott. 1992-ben végeztem el és kaptam diplomát az Orvostovábbképző Egyetem által tartott akupunktúra kurzusról. 1988 óta praktizálok. A BIOREZONANCIÁVAL 1996-ban kötöttem szoros barátságot. Szegeden, a MORA intézetben dolgoztam és tanultam 5 évig. Az I-Health ENERGIAGYÓGYÁSZATTAL 2009-ben ismerkedtem meg.

Számomra mindig fontos volt az EGYség, ami a testi jóléten kívül a lelki és érzelmi okokkal és a gondolkozásmóddal is számol. Amikor mindezek harmóniában vannak, akkor lehet EGÉSZséges az ember. Az elmúlt években számos hasznos és érdekes területtel is megismerkedtem. Az agykontrollt napi gyakorlat szintjén használom. A jóga, a tai chi, feng shui, makrobiotika, meditációk, jobb agyféltekés rajzolás, könyvek, (Louise Hay, Pósa Ferenc, Müller Péter, Ralph Waldo Emerson, Anthony de Mello, Eckhart Tolle), folyóiratok, tanfolyamok segítenek abban, hogy utat mutassak ÖNNEK, aki az egészséges életre, a betegség megelőzésére törekszik. Szeretne jól, felelősen dönteni a saját és családja sorsáról, egészségéről, nyitott a természetgyógyászati megoldásokra.

Úgy vélem, a többszintű ismeretem, az elméleti és gyakorlati tapasztalatom az élet számos területén, az I-Health Rendszer lehetőséget ad arra, hogy egészében kapjon információt az egészségéről, annak lelki hátteréről,betegségi hajlamairól, a megelőzési lehetőségekről, és mindezeken túl az oki terápia is rendelkezésre áll. Látja és megérti a változást, az okokat, és választ kap a kérdéseire, ami nyugalmat, biztonságot és megelégedettséget adhat ÖNNEK. Nekem pedig lehetőséget ad arra, hogy egész emberként, “embergyógyászként” kezeljem.

“AZ ÉLET ÖRÖMEINEK FELE AZOKBAN A JELENTÉKTELEN DOLGOKBAN REJTŐZIK,AMELYEK AZ EMBERT KÖRÜLVESZIK ANÉLKÜL, HOGY ÉSZREVENNÉ ŐKET”
(S. Marden)

Kapcsolat:
Dr. Fekete Márta
medeukft@gmail.com
tel.:+36 70/512-9290